Kampánytervezés

“Fiatal oktatóként az egyik legmeghatározóbb élményem, amikor az egyik hallgatóm a kurzust követő félévben mosolyogva újságolta, hogy felvették ahhoz a céghez, amiről a kommunikációs akciótervét készítette. A Kampánytervezés tárgy gyakorlati hasznáról árulkodó sikerek száma azóta csak gyarapodott: mára már több tucat mesterhallgató írt olyan magas színvonalú dolgozatot nálunk, hogy még az egyetem alatt el tudott helyezkedni. Színes esettanulmányok, eredményes csoportmunka,  jóhangulatú előadások várják az érdeklődőket, akik a félév végére egy versenyképes, az egyetem falain kívül is működő kampányt készítenek elő. Ráadásul a kreativitásért és kritikus látásmódért cserébe még azt is megmutatom, hogy mit jelent a gyakorlatban amikor azt mondom: “a kommunikációs szakembernek nem az a feladata, hogy minden pályán tudjon focizni, hanem hogy elérje, hogy mindenki az ő pályáján rúgja a bőrt!”

Pintér Dániel Gergő több hazai és nemzetközi tudománynépszerűsítő konferencia, nyári egyetem és workshop szervezője, sajtószóvivője volt, dolgozott már a Kutatók Éjszakáján és a Magyar Tudomány Ünnepén is. Az Indexen rendszeresen sokezer kattintást vonzó Média 2.0 blog alapítója, az ország első kommunikációs meetup-sorozatának házigazdája. Dániel a Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetének kommunikációs vezetője, a Műegyetem végzős doktori hallgatója. Szabadidejében legszívesebben önkéntes munkát végez vagy gasztro-élvezeteknek hódol, szenvedélyes kettlebell-forgató, utazásfanatikus.