Érvelés és elemzési módszerek

“Az Érvelés és elemzési módszerek oktatójaként a hitvallásom: ha a hallgató főnöke majdan azt kéri, hogy ki kell az eget festeni, akkor nem azt kell visszakérdezni, hogy hogyan, hanem hogy milyen színűre? Ebben a szellemben már első pillanattól arra készítem fel hallgatóimat, hogy a kemény munkaerőpiaci versenyben helyt tudjanak állni. Az óra bőséges gyakorlati feladatai – például a tévéből ismert Beugró érveléstechnikai változatának segítségével – a munkáltatók által kiemelten fontosnak tartott képességek, azaz az alapos és pontos munkavégzés, a csapatban működés és a problémamegoldás képességének fejlesztését célozzák meg.”

Dr. Tanács János hosszú évek óta tart céges tréningeket, melyeken érvelés-, tárgyalás- és előadástechnikai tudását az üzleti és mérnöki szféra képviselőinek adja át. Az új generációk legjobbjai is tőle tanulnak: a Műegyetem KomMédia képzése mellett a Mathias Corvinus Collegium, Rajk László Szakkollégium, és a KommON BME Kommunikációs Szakkollégium rendszeres előadója. János a BME GTK kétszeres Kiváló oktatója, a Legjobb 100 műegyetemi oktató lista rendszeres szereplője. Szabadidejét legszívesebben egy négyhengeres, fekete sporttúra motor nyergében tölti.